2014. október 22., szerda

7. Visegrád II. - FELLEGVÁR - 2014.08.13.

A Salamon Toronyból tovább indultunk a legismertebb visegrádi várhoz, a Fellegvárhoz.



Az erdei, gyalogos utat választottuk, ami kb. fél órát vett igénybe, és bizony-bizony voltak olyan pontok, ahol elbizonytalanodtunk, valamint "balerinacipős-kis-ruhában" nem ajánlom a túrát (volt, aki így vágott neki). Meredek az út, és mivel az idő esős volt, így némileg csúszós is.



Az útbaigazító táblát épp időben találtuk meg, ami tovább lendített a holtponton, és elvezetett minket ahhoz a lépcsősorhoz, ami a várhoz vitt (illetve először a WC-hez, ami 200 Ft-ba került, de a váron belül ingyenes!).


A felfrissülés után irány a bejárat! Aki kocsival jön az úgy készüljön, hogy 300 Ft/óra a parkolás a vár előtt. Na, de akkor nézzük is, hogy mit kínál a Fellegvár. A pedagógusok kezdjenek várakba járni, mert idáig még mindenhol ingyenesen léphettek be, nem volt ez másként itt sem.





Az 1700 Ft-os belépőt választottam, abban benne volt "minden", gondoltam megnézem, amit lehet.
Kissé hezitáltam, hogy megéri-e, fizessek-e ennyit a belépésért? Aztán érezve a lélektani 1500-as határt, amit szerintem sok idelátogató (kivéve a külföldi turistákat, mert belőlük rengeteg volt) megfizetne, de ennél többet nem, úgy döntöttem, hogy most ezt megengedem magamnak.




A bejáratnál humoros pénztáros néni fogadott minket, és a többi dolgozónál is éreztük, hogy kedvelik a vidám dolgokat. Jól példázza ezt ez a kép. :) (A felirat a bejáraton: "Nem játék". Vajon miért írták oda?! :) )




A várban rengeteg interaktív, látványos, izgalmas program van. Persze minden fizetős... Mindenből pénzt próbálnak csinálni, az utolsó bőrt is lehúzzák az emberről. Trónon fotózkodás, pónilovaglás, íjászkodás, lefejezés... mind mind jó dolog, de fizetős. És belegondolva abba, hogy ha valaki autóval jön és közben még azt is fizeti... Hát, elég drága mulatság. Én most nem próbáltam ki semmi ilyen plusz lehetőséget.




 
A várat körbejártuk, csodaszép panorámában lehet gyönyörködni, persze csak ha a sok turistától van kilátás.





Van néhány pad, ahová le lehet ülni a vár hátsó részénél, viszont akkor nem látszik a faltól a kilátás... :)



Tulajdonképpen ez lehetett a korabeli 3D-s mozi. Nekem most is bejött.








A sétánk közben bementünk a Panoptikumba, ami nekem csalódást okozott. Két terem van, ahol épp, hogy el lehet férni és ennyi. 



A belső udvar, ami egy kicsike kis tér, először semleges volt számomra, aztán jött a felfedezés, hogy van egy lezárt területe a várnak, ahová nem lehet bemenni...


 Hát... Őőőő... Izé... Hosszas tanakodás után, s mert igazából a lezárt rész ajtaja csak behajtva volt és nem lezárva... És, mivel jelenleg a jelent próbálom megélni úgy döntöttem, hogy beosonok néhány percre a tiltott övezetbe. Ezt nem szabad! Féltem is, hogy lebukok, és az lesz a büntetésem, hogy az összes várból kitiltanak.
Szóval beszöktem és ezt láttam:




Hihetetlen jó kaland volt! Nem is értem, hogy miért nem látogatható? Igaz, néhány korlát nem ártana, de így is jó, ahogy most van. Sőt! Igazából jobb, mint az egész látogatható vár!




A tilosban járást követően a benti kiállításokat is megnéztük. A kedvencem ez a "diszkrét" kompozíció volt... De legalább a színekben összhang van.. ;)






A Fellegvár az a tipikus turista hely, ahová már sokkal inkább a külföldiket várják, mert ők még képesek ezekért a dolgokért fizetni. Számomra a lezárt rész volt a csúcs. Ha ez nincs, akkor egy átlagos, és kissé elkeserítően lehúzós várnak mondanám a Fellegvárat.



















A vár a kiállításokkal együtt kb. másfél órás programot kínál. Családosoknak is ajánlom, de nem babakocsi barát.
Innen a Sibrik-dombhoz indultunk tovább, ahol az ispáni várat kerestük, és meg is találtuk! :)


2014. szeptember 3., szerda

6. Visegrád I. - SALAMON TORONY - 2014. 08. 13.

Visegrád, három vár is vár. Sokan nem is tudják, hogy a Salamon Tornyon és a Fellegváron kívül, van még a Sibrik-dombon egy ispáni vár. Ezt a három várat külön-külön bejegyzésben írom le.
Mivel először a Salamon Toronyba mentem így ezzel kezdem.


Busszal indultunk a jó baráttal :) Újpest Központból. A busz kb. másfél óra alatt el is vitt a célállomáshoz. Izgalmas-sokemberes-konfliktusos  utazás 745 Ft-ért, megfizethetetlen. :)
Az idő kicsit esőre állt, de ugye ez nem lehet akadály!
Megérkeztünk és el is indultunk elsőként a toronyhoz. Az elektronikus információs kütyü nem működött. Biztos az eső... De szerencsére nem azon múlik, hogy megtaláljuk-e a tornyot.



Ha autóval érkezünk, akkor a másik irányból közelíthetjük meg a várat kb. 5 perc séta alatt, a parkoló ingyenes. 


 A vár területén van fagyizó, de most valamiért kihagytam, talán a hűvös és esős idő...


Lovagokkal is találkoztunk, bár a játékuk megtekintéséért külön kellett volna fizetni, és abban az időben, amíg ott voltunk nem is volt műsor...
Tiszta szerencse, hogy nem HÉTFŐN vagy KEDDEN indultunk neki, mert NINCS NYITVA! 
A belépő 700 Ft, ami elfogadható, hiszen kalandos kis lépcsőzés vár ránk, rövid kis kiállításokkal. Viszont vannak napok, amikor ingyenesen látogatható nem csak pedagógusoknak, hanem még néhány embernek! Hurrá! :) Ez szerintem teljesen korrekt, ügyfél orientált és egyszerűen jó dolog pláne, ha mindenkinek az lenne, akinek egyébként nem az. :)


A belépés nem volt egyszerű, mert a pénztárgép egyáltalán nem akart kinyílni, de a pénztáros jól megoldotta (néha ráütött egyet-kettőt, de csak óvatosan...), akihez nyugodtan lehetett kérdésekkel fordulni, mert kedvesen válaszolt. Viszont BANKKÁRTYÁVAL NEM LEHET fizetni.








A toronyban van néhány információs tábla, ami engem ugye nem fogott meg, viszont az épület az annál inkább! :)







Tiszteee-legj! :) Nem értem, hogy az igazi őrök hogyan bírják ki nevetés nélkül... :)







Rá kellett jönnöm, hogy ahol lépcső van és szűkös a hely, akkor ott nekem már jó. És mivel ez egy torony, így nyilván van lépcső, és szűkös hely... És ráadásul jó sok! Elkezdtem számolni, de 45-nél belezavarodtam. ;)






A kilátás nagyon szép! :)

A kiállításoknál ilyen ketyerék vannak kihelyezve. Három gomb található rajta. Először azt gondoltam, hogy három különböző téma, vagy három különböző nyelven mondja a magáét, és akkor ebből jött is a következő gondolat, hogy akkor miért nincs a gombokhoz írva, hogy melyik melyik? Aztán kiderült, hogy tök mindegy melyik gombot nyomjuk meg, mert ugyanazt mondja... :) De szépen beszél amúgy! Csak a fonalat nem tudtuk felvenni vele és csak mondta, csak mondta, de fogalmam sincs, hogy mit... :)




A toronynak egészen a tetejére fel lehet menni, persze nem akadálymentesített.




A torony másik ki-, bejárata a parkoló felől.


Nekem bejött a Salamon Torony, így elöljáróban jobban, mint a Fellegvár... De ezt a következő bejegyzésben.
A torony könnyen megközelíthető, kb. 30 perc látványosságot kínál lovagi bemutató nélkül. 10-ből 8-as az értékelésem. És, ha már itt vagyunk, akkor irány tovább a legnépszerűbb visegrádi vár felé!




2014. augusztus 19., kedd

5. Cserépvár - 2014.08.06.

Otthon voltam Mezőkövesden. Délután Anyámmal azon gondolkodtunk, hogy hova kellene menni egy rövid, de tartalmas túrára. Így esett a választás Cserépváraljára, ahol - amint a neve is utal rá - a Cserépvár található.


Kocsiba pattantunk és kb. 10 perc alatt már Cserépváralján is voltunk. A falu közepén van egy információs térkép - ahova a kicsi kocsinkkal le tudtunk parkolni ingyen -  és egy turisztikai központ is.


A térképen sok minden rajta van, csak az nem hogy "Ön jelenleg itt áll", és a vár helyét sem jelöli semmi. Így bementem a turisztikai központba, ami nyitva volt, de emberrel nem találkoztam. Végül a falon találtam néhány információt. Végülis, amit akartam, az infót, azt megkaptam.. :)





A többkörös (térkép + turisztikai központ + kiírás + internet = Cserépvár ;) ) információgyűjtést követően elindultunk arra, amerre sejtettük, hogy a vár lehet. Mivel a térkép jelöli a templomot, így ebbe az irányba vettük utunkat.


Kissé bizonytalan léptek után az erdőbe vezetett az út. Ez a túra hasonló lesz, mint a Kereki vár. Hurrá! :) Aztán egy elágazáshoz értünk.


Nem, nem a jobb oldali, széles, kényelmes út vezet a várhoz, hanem a kalandos baloldali, amint ezt a jelzés is mutatja. Ezzzazzz! Ez nagyon jó lesz! :)




Keskeny kis ösvény kanyarog a várhoz, gyönyörű.













A szűkös út elvezet egy templomhoz...


... itt balra kell fordulni és tovább folytatódik az erdei séta. Egy kisebb, nyílt résznél szép panorámában lehet örömködni. 


A várhoz vezető utat keresztezi egy régi, falba vájt, elhagyatott pince-lak szerűség, ami kihalt és üres, de nagyon izgalmas bemenni. Épp nem lakja senki. ;)


Ezt követően folytattuk a túrát a várhoz, amit hamarosan meg is találtunk. Benőtték a fák és a növényzet, de nagyon hangulatos kis maradvány. 





A várhoz vezető utat kissé nehézkes volt megtalálni, de utána már egyértelmű volt az irány. Kb. 20 perc alatt fel lehet érni. Bár a turisztikai központ kiírása arra utalt, hogy nehezen járható az út, nyugodtan vágjunk bele, mert megéri.



Ha épp a környéken van az ember, vagy csak úgy egy rövid, de tartalmas kirándulásra, természetre, kalandra vágyik, akkor ideális hely a Cserépvár.




Kissé megkopott a kiírás, de mivel Anyám pedagógus (az a jóféle), így mindig van nála piros toll... :)













Tehát elővette a tollat, én meg belekezdtem a színezésbe, de a toll, csak az első betűig bírta. Mondtam is, hogy miért nem filc volt nála?! ;)



Nos, ez lett belőle... Majd legközelebb viszek filcet, és befejezem tisztességesen.









Összességében azért értékelem 9-re ezt a túrát, mert az információkat bonyi volt összeszedni, de amúgy jó móka volt! Fagyi nem volt.. ;)