2014. augusztus 19., kedd

5. Cserépvár - 2014.08.06.

Otthon voltam Mezőkövesden. Délután Anyámmal azon gondolkodtunk, hogy hova kellene menni egy rövid, de tartalmas túrára. Így esett a választás Cserépváraljára, ahol - amint a neve is utal rá - a Cserépvár található.


Kocsiba pattantunk és kb. 10 perc alatt már Cserépváralján is voltunk. A falu közepén van egy információs térkép - ahova a kicsi kocsinkkal le tudtunk parkolni ingyen -  és egy turisztikai központ is.


A térképen sok minden rajta van, csak az nem hogy "Ön jelenleg itt áll", és a vár helyét sem jelöli semmi. Így bementem a turisztikai központba, ami nyitva volt, de emberrel nem találkoztam. Végül a falon találtam néhány információt. Végülis, amit akartam, az infót, azt megkaptam.. :)





A többkörös (térkép + turisztikai központ + kiírás + internet = Cserépvár ;) ) információgyűjtést követően elindultunk arra, amerre sejtettük, hogy a vár lehet. Mivel a térkép jelöli a templomot, így ebbe az irányba vettük utunkat.


Kissé bizonytalan léptek után az erdőbe vezetett az út. Ez a túra hasonló lesz, mint a Kereki vár. Hurrá! :) Aztán egy elágazáshoz értünk.


Nem, nem a jobb oldali, széles, kényelmes út vezet a várhoz, hanem a kalandos baloldali, amint ezt a jelzés is mutatja. Ezzzazzz! Ez nagyon jó lesz! :)




Keskeny kis ösvény kanyarog a várhoz, gyönyörű.













A szűkös út elvezet egy templomhoz...


... itt balra kell fordulni és tovább folytatódik az erdei séta. Egy kisebb, nyílt résznél szép panorámában lehet örömködni. 


A várhoz vezető utat keresztezi egy régi, falba vájt, elhagyatott pince-lak szerűség, ami kihalt és üres, de nagyon izgalmas bemenni. Épp nem lakja senki. ;)


Ezt követően folytattuk a túrát a várhoz, amit hamarosan meg is találtunk. Benőtték a fák és a növényzet, de nagyon hangulatos kis maradvány. 





A várhoz vezető utat kissé nehézkes volt megtalálni, de utána már egyértelmű volt az irány. Kb. 20 perc alatt fel lehet érni. Bár a turisztikai központ kiírása arra utalt, hogy nehezen járható az út, nyugodtan vágjunk bele, mert megéri.



Ha épp a környéken van az ember, vagy csak úgy egy rövid, de tartalmas kirándulásra, természetre, kalandra vágyik, akkor ideális hely a Cserépvár.




Kissé megkopott a kiírás, de mivel Anyám pedagógus (az a jóféle), így mindig van nála piros toll... :)













Tehát elővette a tollat, én meg belekezdtem a színezésbe, de a toll, csak az első betűig bírta. Mondtam is, hogy miért nem filc volt nála?! ;)



Nos, ez lett belőle... Majd legközelebb viszek filcet, és befejezem tisztességesen.









Összességében azért értékelem 9-re ezt a túrát, mert az információkat bonyi volt összeszedni, de amúgy jó móka volt! Fagyi nem volt.. ;)




2014. augusztus 12., kedd

4. Kereki vár - 2014.07.24

Balatonszemes környékén tartózkodtam. Soha nem jutott volna eszembe korábban várakhoz menni, várakat keresni a Balaton környékén, pedig nagyon sok van. Az idő nem volt épp strandolásra hívogató, viszont egy jó kis vártúrához ideális! Juhúú! Megnéztem a környéket és a Kereki vár kb. 20 perc autókázásra helyezkedett el. Nem vártam tovább, és el is indultunk a "Kapitánnyal", a Fehérkő várához (így is emlegetik a várat errefelé).


Először egy nemrégiben felújított, kulturált kis pihenő- parkolóhelyhez érkeztünk. Parkolójegyre nem volt szükség, és még egy kis játszótér is van a kis- és nagy gyerekeknek. :)


A parkolóból egyértelmű iránymutatást kaptunk a várhoz. Így el is indultunk balra, ahogy a tábla is mutatta.


Az út egy erdőbe vezetett, ennek nagyon megörültem. Ez kalandosnak ígérkezik! :) Így hát elindultunk a rengetegbe...




Több úton is el lehet jutni a várhoz valószínűleg. Egyenesen, felfelé nem indultunk, mert a sűrű esőzések miatt eléggé sáros volt a talaj, és nem akartunk mindenfelé csúszkálni a sáros emelkedőn.








A piros jelzést követtük, ami balra irányított minket. Először kissé elbizonytalanodtunk, hogy jó helyen járunk-e, mert az út elkezdett távolodni és ereszkedni a hegytől, de aztán...
Gyönyörű, rendben tartott út vezetett a várhoz. Kb. 20 perc alatt fel lehet jutni a romokhoz. Az a jó, hogy kisebb gyerekekkel is megtehető az út és kevésbé gyakorlott túrázóknak is nyugodtan ajánlom.





Romantikus, nyugodt, kalandos. Így jellemezném a várat. Természetesen szabadon, INGYEN látogatható, van egy kis tűzrakó hely is, bár a szakértő kísérőm, a "Kapitány" szerint veszélyes, hiszen, ha ott elszabadul a tűz, akkor azt nagyon nehezen lehet csak eloltani. 

A romokra fel lehet mászni, és csodálatos a kilátás is.





 Én a világ tetején! :)







Ez a rész fentről látható, ehhez fel kell mászni a rom tetejére, de csak biztos mászók menjenek, mert eléggé para! :)







Összességében nálam 10-ből 10-es a Kereki vár. Könnyen megközelíthető, rendezett, családbarát környék. Órákat el tudtam volna tölteni a vár területén.
Ha a Balatonnál vagyunk érdemes nem csak a strandokra ellátogatni, hanem ilyen kis túrákat is jó beiktatni a pihenésünkbe. A látvány és az élmény pazar!

Igaz fagyi nem volt, de az élmény mindent megért! Jó szórakozást!





2014. június 22., vasárnap

3. Váci vár - 2014.06.21.

Úgy ritkán indulnak el emberek szerintem Vácra, hogy: "Irány a vár!". Nem is gondoltam, hogy Vác is a túrám része lesz. Mondjuk sok mindent nem gondolok még... :) Szóval spontán indultunk legutóbbi kísérőmmel. Rákospalotán szálltunk vonatra, és kb. fél óra múlva meg is érkeztünk az állomásra. Előzetes utánjárást követően (mindig fontos a tervezés, még ha spontán is ;) ) a Duna felé vettük az irányt. 


Mielőtt megérkeztünk volna a várhoz, azért a főtéren kicsit elidőztünk, majd folytattuk utunkat.  Aztán megpillantottuk a várfalat, és már akkor sejtettem, hogy ez nem lesz egy hosszú túra, de azért kíváncsian VÁRtam az élményeket!


A parton és a környéken játszótér, és parkolási lehetőség van, szépen rendezett, családbarát környék. A vár maradványait sajnos csak kívülről lehet megtekinteni. Nem sok maradt belőle. Viszont nagyon szerettünk volna bemenni, olyan kalandosnak tűnik nem? DE! :)




 A vártúra nagy része abból állt, hogy kerestük a bejáratot, de amit találtunk az zárva volt. Pedig a "Nagykönyvben" az van, hogy Isten ajtaja mindig nyitva áll...  vagy valami hasonló.
Alapos keresgélés után megtaláltuk az egyetlen bejutási lehetőséget:


De persze nem kúsztunk be a kerítés alatt! ;) Valószínű azért nem lehet bemenni, mert balesetveszélyes. Pedig olyan jó lenne csak a romokon sétálni, leülni! 



A túrát a főtéren zártuk egy jól megérdemelt fagyival, ami nagyon finom volt, 170 Ft/gombóc, teljesen jó! 






Vácra nem a vár miatt érdemes elmenni, de ha már ott vagyunk, akkor kár lenne kihagyni! Maga a várból megmaradt rész kb. 10 perc látványosságot kínál. Jó volna, ha be is lehetne menni!





2014. június 8., vasárnap

2. Tatai vár - 2014.06.07.

Napsütés, jó idő irány Tata!  Most vonattal indultam egy kedves baráttal. Kelenföldről kb. 50 perc szép, kényelmes, légkondis vonaton. Nem kell Tatáig elmenni, Tóvároskert állomásnál leszálltunk és balra elindultunk.  Egy kb. 10 perces, kényelmes séta már el is vezet a Tatai várhoz. Ez a második "támadásom" ehhez a várhoz (oxigénpalack nélkül :) ), és sikerült! Legutóbb csak az állomásig jutottam, mert szakadt az eső. Na, de a lényeg, hogy amint megérkezünk a tóhoz, pazar látvány fogad bennünket!




A tó tele van halakkal, rendezett a környék, csábít a vár, hogy megnézzük. Úgy éreztem, hogy ennél szebbet nem láthatok, és mennyire tökéletes minden! A tó mellett egy hangulatos halászcsárda. Megbeszéltük, hogy visszafelé betérünk. Aztán közeledünk a várhoz és várom, hogy mi lesz még, ha kintről ilyen gyönnyörű, akkor bent mi lehet? 

És, hogy hagyományt teremtsek, egy fagyizónál azért még megálltunk. Itt 100 Ft egy gombóc, lehetett volna csavart fagyit is enni, de én ezt választottam. 


Tapasztalásnak jó volt, hogy itt soha többet! Az olcsó árhoz járt még nem megfelelő kiszolgálás, és nem túl finom, jeges fagyi. 
Nem búsulok! A vár még mindig VÁR, gyönyörű és egyre inkább hívogat.


Aztán megérkeztünk az egyik bejárathoz (van egy másik főbejárat is.). A jó hír, hogy autóval a vár tövénél  INGYENES PARKOLÁSRA van lehetőség. 
De kb. ennyi, és kezdődtek a bajok: 
Nincs tájékoztatás, nincs információ, nem tudtuk, hogy merre, mennyiért, mit, hogyan? Nem jó jel...

Bementünk, közelítettük a várat kissé tétován, de eltökélten. Azt gondolom, hogy a bejárat mindig sokat elárul arról, hogy mire számíthatunk. Szóval balról elkezdtük bevenni a várat, amikor az oldalánál megláttunk egy lépcsőt, ez a Múzeum Presszóhoz vezetett. Igazából mosdót kerestünk, és akkor találtuk a presszót. Ez az! - gondoltam, itt lesznek emberek!
A presszó inkább valami szellem presszó hangulatát idézte és, mint közben kiderült a múzeum egyik bejárata is itt található, bár senki nem fogadta a kedves vendéget. Aztán beszélgetésre lettünk figyelmesek, és találkoztunk két ott dolgozó hölggyel. 

Elkezdtünk érdeklődni, hogy mennyi a belépő, mosdót hol találunk... stb. A mosdót csak fogyasztó vendégek használhatják, de a múzeumban is van. (Koedukált, 1 db, szűk, de legalább tiszta.)
A BELÉPŐ 800 Ft (kártyával nem lehet fizetni), PEDAGÓGUS IGAZOLVÁNNYAL INGYENES. Viszont semmilyen leírást vagy tájékoztatást nem kaptunk, mondjuk venni lehetett volna. Persze a kérdéseinkre készségesen válaszoltak, de szerintem gyanús voltam nekik, mert mindenfélékre rákérdeztem (talán azt hitték, hogy valami ellenőr vagyok... :) ). 

Fotózni csak FOTÓJEGGYEL, aminek az ára figyelj! Nem hiszed el! 1500 FT! Korábban kb. 3000 Ft volt... A pénztáros hölgy együttérzően meg is jegyezte, hogy szerinte is lehetne olcsóbb... 


A kiállítás lehetne érdekesebb is. Az információk apró betűsek, nem lehet elolvasni, és nem is érdekelt. A termekbe mindig figyelnek az emberekre, hogy ne fotózzanak. Így lehetett egy-két dolgot kérdezni, viszont nem volt valami felkészült a múzeumi dolgozó, de azt legalább kedvesen tette.

A múzeumban van "interaktív" kiállítási rész is. NEM ATTÓL LESZ INTERAKTÍV VALAMI, HOGY ÉRINTŐKÉPERNYŐS KÜTYÜKKEL VAN TELI!
Az látszik, hogy sok pénz van benne, de az is látszik, hogy hozzá nem értők működtetik. Az egyik tv, amin számomra igen érdekes filmet mutatnak, úgy van elhelyezve a térben, hogy ha mögé állsz, akkor jobban hallod, ellenben nem látod. Ha látni akarod, akkor meg nem hallod. KÉNE EGY FAL MÖGÉ! Persze az sem segít, hogy közben a múzeum dolgozói hangosan cseverésznek. Na, ezen a ponton kellően fel is idegesítettem magam.

Ezt követte egy római terem, ami nagyon érdekes is lehetne, ha érdekelné a kiállítás tervezőjét a látogatók információ éhsége. De nem. Ez egy kirakat múzeum. 


Elképesztő, de a csúcs ezek után következett! Az interaktív kiállításnál lehetett virtuális sétát is tenni, ahol azt tapasztaltuk, hogy valahol van egy zárt, BELSŐ UDVAR, ami felkeltette az érdeklődésünket.
Rákérdeztünk a nem túl felkészített, ám de kedves dolgozóknál. Az látszott, hogy nem értik miről kérdezem őket, de váltig állították, hogy az a rész le van zárva. Tehát NEM LÁTOGATHATÓ.

Ahogy kifelé mentünk a múzeumból, még mindig azt hallottuk amint egymást győzködték, hogy jól tájékoztattak engem, mert az a zárt kerengő, belső udvar csak ritkán nyitott a látogatóknak.
És akkor kimentünk a múzeumból, és a vár hátsó részéhez értünk. Összeállt a kép!
A BELSŐ UDVAR NEM LÉTEZIK! Hiszen, ahhoz 4 bástyának és a falaknak is állnia kéne! De ezt mi csak akkor láttuk, amikor kiléptünk a múzeum egyébként lenti főbejáratán. Fú, de durva!



Na itt lett elegem az egészből. És úgy döntöttünk, hogy megyünk is haza. A várudvar mindenki számára ingyenesen megtekinthető, a romok igen izgalmasak, de a múzeumba jelenleg szerintem nem érdemes bemenni.
Kisgyerekeseknek nem ajánlom, mert semmi nincs, amitől családbarátnak nevezhetnénk. De a fogyatékkal élőknek sem, mert nem akadálymentesített. Semmilyen téren.

Összességében egy kellemes sétára alkalmas a Tatai vár, de ennyi. Kívülről csodálatos, belülről nagyon sok probléma van. A vár oldalánál van egy vendéglő, de eléggé drága, és a kezdeti Halászcsárda továbbra is biztatónak tűnt. Így odamentünk, és rendeltünk egy halászlevet. Nagyon finom volt és a hely is hangulatos, de a pincér nem vette fel a szemkontaktot...


Summa summárum, Tata gyönyörű, de nem látogató-, felhasználó barát.
Egy 10-es listán tőlem csak egy 5-öst kap.